Sokan úgy gondolják, hogy "zöldnek lenni" egy politikai hitvallással egyenlő. A legtöbb ember szeme előtt ez a - sokszor korántsem pozitív - kép jelenik meg, ha a "zöldek" kerülnek szóba.
Pedig zöldnek lenni nem ideológia, nem hangos politikai mozgalmakban való részvételt jelent elsősorban. Zöldnek lenni nem jelent mást, mint az élet sok kis apró dolgában tudatosnak és következetesnek lenni. Ha például a szülő rászól a gyermekére, hogy a csokoládé papírját ne az utcán, a fa tövébe dobja el, hanem vigye el a következő hulladékgyűjtőig, azt természetesnek, sőt kívánatosnak tartjuk. Ez is egyfajta "zöld" magatartás.

Zöldnek lenni egy szemléletet jelent - egy alapvető közösségi elvárást és magatartást. Azt, hogy mindennapi cselekedeteim során gondolok arra, hogy tetteim mennyire szennyezik a környezetemet. És a környezetem alatt nem csak az életemet szűkebb értelemben körülvevő teret kell érteni. Hiszen a természet bolygónkon egy egységes egészet, egy óriási, élő és folyamatosan változó rendszert jelent. Ugye nem gondolhatom komolyan, hogy az én kis lakóhelyem levegője tiszta lehet, ha egész kontinenseket kitevő füstfelhők vannak a Föld légkörében?
Persze, a városokat beterítő óriási szmogért nem én, vagy Ön a felelős egyedül. És itt a hangsúly azon van, hogy egyedül... Egyedül, egy-egy ember ugyanis tényleg nem tehet sokat azért, hogy ne legyen szmog a környezetében. De, ha aki csak teheti, az kerékpárral, vagy villamossal, busszal közlekedik és nem egyedül ülve egy autóban pöfög végig a városon, akkor együtt már nagyon sokat tehetnek azért, hogy ne füstös, poros, korommal teli levegőt lélegezzenek be. Ha a "zöldnek lenni" szemléletmód, a környezetünkre való odafigyelés általánossá és természetessé válik, akkor már nemcsak a közvetlen környezetem lesz élhetőbb, hanem az egész bolygó megőrzi szépségét, tisztaságát és minőségi életet biztosít az emberiségnek még nagyon-nagyon sokáig.

Ezek már nagyon magasztos gondolatok, pedig minden ott kezdődik, hogy én, az egyén, a mindennapi életemben mennyire vagyok "zöld". Cselekedeteim, szokásaim mennyire környezet-tudatosak. Egy kis odafigyeléssel bárki sokat tehet a környezetéért. És nemcsak a világot tehetjük zöldebbé, ha néhány apró dologra odafigyelünk, hanem még anyagi előnnyel is jár, ha "zöld leszek". A pénztárcám is nagyon megérzi, ha odafigyelek a környezetemre. Aki például energiát takarít meg, az nagyon sok pénzt spórolhat meg magának, mert az energia nagyon drága és egyre drágább lesz. A kisebb energia-felhasználás, egyben azt is jelenti, hogy kisebb energia mennyiséget kell megtermelni is. Tehát az erőművek kisebb füstöt, kevesebb mérgező hamut, és nukleáris hulladékot bocsátanak ki a világba. Máris egy kicsit szebb, egy kicsit tisztább és - nem is kicsit - zöldebb lesz a világ.