Magyarországon hozzávetőlegesen közel 20 millió különféle mobil eszközzel rendelkezik a lakosság. Többek között mobil- és okostelefonok, tabletek, zenelejátszók, navigációs készülékek, játék-konzolok tartoznak e körbe. Átlagosan minden magyar felnőtt 2-3 olyan kütyüt használ, ami akkumulátorról működik. Olyan akkumulátorról, ami bizonyos idő után lemerül és ekkor fel kell tölteni, hogy ismét használni lehessen. Intenzív használat mellet még a legjobb készülékek sem nagyon bírják egy napnál tovább feltöltés nélkül. Annak sem nagy a valószínűsége, hogy az elkövetkező 3…4 évben forradalmi változás állna be a mobil eszközök akkumulátorainak kapacitásában és lényegesen több energia tárolására lennének alkalmasak, mint napjainkban.

Az összes fantasztikusan szép, okos és méregdrága mobil kütyü tehát csak akkor használható, ha – általában minimum napi rendszerességgel – összekötjük az elektromos hálózattal, vagy egy számítógép USB kimenetével. Ez különösen igaz azoknál az eszközöknél – pl. iPhone – amelyek akkumulátora nem cserélhető a készülék szétszedése nélkül. Ha nincs lehetőség a töltésre, akkor ezek az eszközök nem használhatók és ott állunk a város közepén teljesen elveszve.


Ha tehát valaki „konnektor-független” és minden körülmények között mobil szeretne maradni, annak az egyetlen lehetősége, hogy hordozható energiaforrást (ú.n. power bank-ot) használ mobil eszközeinek energia-ellátásához. Ha azonban beruházunk egy ilyen hordozható áramforrásba, akkor célszerű olyat vásárolni, amelyik képes részben, vagy teljesen feltölteni magát más, alternatív módon is, nemcsak a konnektorból, vagy a számítógép USB portjáról. Akár séta közben, vagy amíg a strandon napozunk, kerékpározunk, kirándulunk, vagy éppen csónakázunk a Balaton közepén. Erre nyújtanak megoldást a napelemes töltők, amelyek beépített akkumulátorát nem csak USB-ről, hanem saját napelemeik segítségével – a Nap energiáját összegyűjtve – is fel lehet tölteni.



Ma már sokféle napelemes töltőt lehet kapni, vásárlás előtt azonban érdemes odafigyelni néhány részletre is, hogy az elvárásainknak megfelelő és valóban használható típust válasszunk.

A legfontosabb, hogy a power bank kapacitása (energia-tároló képessége) illeszkedjen mobil eszközeinkhez. Például egy 1000mAh-ás akkumulátorral rendelkező töltő elég lehet arra, hogy egy egyszerű mobil telefont feltöltsünk vele, de egy okostelefonhoz – mintegy „ökölszabály” – már legalább 2000mAh kapacitású töltőt válasszunk. Ha pedig nagy energia-igényű berendezéshez akarjuk használni – pl. tablethez, játék-konzolhoz – akkor érdemes legalább 4…6000mAh-ás változatban gondolkodni. Így a mobil energia legalább egy teljes feltöltéshez biztosan elegendő lesz.


Ha vásárolunk valamit, akkor általában szeretnénk azt a rendeletetésének megfelelően használni. Nagyon fontos, hogy a napelemes töltőt tényleg tudjuk napelemes töltőként is használni és ne csak hordozható akkumulátorként, amelynek a tetején ugyan ott díszeleg egy napelem, de az képtelen belátható időn belül annyi energiát szolgáltatni, amivel az akkumulátort fel lehetne tölteni. Figyeljünk tehát a napelem teljesítményére. Hiába van ugyanis nagy kapacitású akkumulátora a töltőnek, ha egy néhány tized wattos, ideális körülmények között (vagyis tűző napsütésben) is csak 70…80mA töltőáramot biztosító napelem azt mondjuk 20…25 óra alatt tudja csak feltölteni, azzal nem sokra megyünk. Válasszunk olyan típust, amely – ideális napsütéses körülmények között – legfeljebb 10…12 óra alatt képes feltölteni az akkumulátort. Ez biztosíték lehet arra, hogy már néhány óra alatt is legalább 60…70%-os töltöttséget elérhessünk, vagyis legalább annyi energiát tudjunk biztosítani alternatív forrásból, amivel mobil eszközeinket jó néhány órán át használni tudjuk. (Ne feledjük, a napelemek azért nem „atomreaktorok”. A legjobb minőségű napelemek is kb. 17% hatásfokkal tudnak csak működni. Névleges teljesítményüket is csak tiszta, napsütéses időben tudják leadni úgy, ha a Nap sugárzását nem szűri pl. ablaküveg, vagy felhők.)


A napelem akkor tud optimálisan működni, ha kültéren, tiszta égbolt mellett a Nap irányába fordítjuk úgy, hogy a Nap sugarai közel merőlegesen érkezzenek a napelem felületére. A napelemek használatakor a következőkre kell figyelni:

1. A Nap sugarainak beesési szöge
A napelem akkor működik a legnagyobb hatásfokkal, ha a napsugárzás merőlegesen éri a felületét.

2. A napszak
A napelem optimális működéséhez a legmegfelelőbb az intenzív, erős napfény. Ezért napfelkete után és naplemente előtt - általában reggel 9:00 és délután 15:00...16:00 óra között - működik a leghatékonyabban.

3. Tiszta égbolt
A napelemek kültéren, tiszta égbolt mellett működnek a legnagyobb hatásfokkal. A felhős, borult ég, rontja a hatékonyságot. A napelemeket célszerű kültéren elhelyezni.


A fentiek alapján már látható, hogy milyen kritériumok alapján válasszuk ki az elvárásainknak megfelelő napelemes töltőt. Mindenekelőtt az akkumulátor kapacitására figyeljünk, ami jó, ha legalább 20…30%-kal nagyobb, mint a tölteni kívánt mobil eszköz akkumulátorának kapacitása. A másik fontos dolog a napelem teljesítménye. Ez olyan legyen, ami képes annyi töltőáramot biztosítani, amivel legfeljebb 10…12 óra, vagyis két átlagos napsütéses nap alatt teljesen fel tudjuk tölteni power bankunk akkumulátorát.

Ha a fenti kritériumok alapján keres kiváló minőségű napelemes töltőt, akkor érdemes megnéznie az alábbi két típust:

Viator Slim univerzális napelemes töltő




Viator Pro univerzális napelemes töltő