Az autóipar forradalmi változásokat él át napjainkban. Az elektromos- és hybrid autók szinte napról-napra veszik át a környezetet sokkal nagyobb mértékben szennyező, hagyományos benzines- és dízel autók helyét. Ez az új és egyre nagyobb teret hódító technológia újfajta üzemanyag-ellátó infrastruktúra kiépülését is jelenti. Az elektromos autók tulajdonosai az elektromos hálózatról töltik járműveiket. Az pedig szinte bárhol elérhető, nem csak a benzinkutaknál.

Az autóról mindig a mobilitás, a gyorsaság, a sebesség jut az ember eszébe. Ez nem változik akkor sem, ha az autót villanymotor hajtja. Ahhoz viszont, hogy az elektromos járművek bárhol, bármikor mobilok maradjanak, rendszeresen tölteni kell akkumulátoraikat. Ezért aki elektromos, vagy plug-in hybrid autót használ, annak nagyon fontos, hogy azt tölteni tudja. Lehetőleg minél több helyen - nem csak otthon, a garázsban, de a munkahelyén, az éttermek, üzletek, színházak, mozik parkolóiban, üzleti partnereinél a tárgyalás ideje alatt - bárhol, ahol hosszabb-rövidebb időt eltölt. Oda megy szívesen, ahol töltővel várják.

Az Encase Kft. 2017. januárjától elkezdi az elektromos járművek töltésére szolgáló töltőpontok gyártását és forgalmazását Viatorpower márkanéven. A ViatorPower töltőpontok elsősorban az elektromos autók otthoni töltésére nyújtanak ideális megoldást. De nemcsak otthoni falitöltőként használhatók - optimális választást jelentenek minden olyan helyen, ahol az elektromos autóval érkező vendéget szívesen látják.

Bízunk benne, hogy - első magyarországi vállalkozásként, aki ilyen kategóriájú töltőpontokat gyárt és forgalmaz - mi is hozzájárulunk a zéró környezetszennyező elektromos autózás minél gyorsabb elterjedéséhez.
Várjuk olyan partnerek jelentkezését, akik akár a töltőpontok értékesítésével, akár azok szakszerű telepítésével részesei akarnak lenni ennek a ma még csak kuriózumnak számító, de nagyon gyorsan fejlődő és terjedő technológiai váltásnak.

Töltsön gyorsan!

Az elektromos autók töltése sokféleképpen történhet. Az ú.n. Mode 2, vagy „lassú“ töltők általában e járművek gyári tartozékai, amelyekkel egy konnektorról is lehet a kocsit tölteni. De csak korlátozott áramerősséggel és meglehetősen lassan.
Az ú.n. Mode 3, vagy „gyorstöltők“ az elektromos hálózatba fixen be vannak kötve. Lényegesen nagyobb teljesítménnyel és természetesen sokkal gyorsabban töltik az autót.

A ViatorPower töltőpontok ilyen Mode 3 gyorstöltők. A modern, mikroprocesszoros vezérlés biztosítja a töltőkészülék és a jármű közötti szabványos adat-kommunikációt, a megbízható töltést. Ha a jármű csatlakozik a készülékhez, akkor a töltés automatikusan elindul, a teljes töltöttségi állapot elérésekor pedig automatikusan leáll. A tisztán elektromos és plug-in-hybrid autókat egyaránt lehet velük tölteni.

A legtöbb elektromos autó gyári töltője általában nem több, mint 2,2kW teljesítményű. Az elektromos járművet - gyártmánytól, típustól függően - 10...14 óra alatt tölti fel teljesen.

A ViatorPower töltőpontok 3,7...22kW teljesítményűek lehetnek. Ezért sokkal gyorsabban, legalább 30-40%-kal kevesebb idő alatt töltik fel a járművet. Hogy mennyi idő alatt, milyen teljesítménnyel töltheti autóját, annak csak a jármű fedélzeti töltésvezérlője és az ingatlan elektromos hálózatában a töltésre felhasználható áram nagysága szab határt.

Ne a garázsban álljon az időt rabló feltöltésre várva, hanem élvezze minden percben az elektromos autózás semmi máshoz nem hasonlítható élményét!

Töltsön biztonságosan!

A ViatorPower töltőpontok tervezésénél és gyártásánál a legfontosabb szempont a biztonság.

Töltőink megfelelnek minden, az elektromos járművek töltésére és az érintésvédelemre vonatkozó szabványnak és előírásnak. A gyártás során minden készüléket egyedileg tesztelünk, azok minden fontos paraméterét ellenőrizzük, hogy az Ön és járműve biztonságát garantáljuk. A ViatorPower töltőkbe kizárólag a szigorú minőségi elvárásokat teljesítő, megbízható forrásokból származó alkatrészek kerülnek. Készülékeinket - az Ön biztonsága érdekében - csak szakképzett villanyszerelő telepítheti.

Töltsön gazdaságosan!

A ViatorPower töltőpontok az egyik legjobb ár/érték aránnyal rendelkező ilyen készülékek a piacon. Magyarországon készülnek, magas arányban tartalmaznak hazai gyártóktól és beszállítóktól beszerzett alkatrészeket. A ViatorPower töltőkkel a lehető leggazdaságosabban építhető ki a korszerű és megbízható elektromos járműtöltő-infrastruktúra otthoni, munkahelyi, irodai, ipari és kereskedelmi környezetben.
A gyártás rugalmassága lehetővé teszi egyedi igények szerinti töltők összeszerelését - színben, feliratozásban, opcionális kiegészítőkkel, egyedi paraméterekkel.
Minden készülékünkre 2 év jótállást biztosítunk.

A ViatorPower töltőpontokról ide kattintva talál részletes információkat.