1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval és a környezetbarát társadalom közös vágyával ünnepeljék április 22-én a Föld napját. Több mint 125 ország környezetért aggódó lakossága, civil szervezete válaszolt a felhívásra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek emlékeztek meg különböző programokkal erről a napról. Afrikában az ünneplők felzarándokoltak egy 2000 méter magas hegyre, ahol a természetvédelmet méltató istentiszteletet tartottak. Az ausztrálok akciót szerveztek, hogy megakadályozzák Ausztrália utolsó esőerdeinek pusztítását. Indonéziában teknős tojásokat keltettek, a biológiai sokféleség megőrzéséről beszélgettek. Tibetben expedíció indult a Mount Everestre, hogy összegyűjtse a hegymászók által elszórt szemetet. A franciák a Loire mentén 800 km hosszú élőláncot alkottak, hogy felhívják a figyelmet a vizek védelmére. Magyarországon a környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és létrehoztak egy hírközpontot is a Föld napi rendezvények összehangolására. Ma már iskolák, civil szervezetek százai csatlakoztak a Föld napja eseményeihez és egy kiemelkedő programmá vált a gyermekek környezettudatos nevelésében is.

A www.megerizoldneklenni.hu webáruház minden április 22-én, a Föld napján feladott megrendelést díjmentesen szállít ki a vásárlóknak.